Edzőcsarnok és szociális épület

A BMTE Sportegyesület, illetve a vele együttműködő egyéb egyesületek,
szakosztályok a kerület központi sportlétesítményeiként szerencsére igen nagy
számban kell, hogy biztosítsák az utánpótlás-korú sportolók sportolási feltételeit.
Az egyesület korábban megépített sportcsarnokát felújítottuk és energetikailag
korszerűsítettük, de egyértelművé vált az, hogy a létesítmény a BMTE
Sporttelepen felmerülő igényeket nem tudja kiszolgálja. Ezért olyan döntést
hoztunk, hogy a teniszpályák mellett korábban kialakított aszfaltburkolatú
gyakorlópálya helyén egy teljesértékű, korszerű edzőcsarnokot építünk fel. Az
edzőcsarnok tervezési szempontból igen kreatív megoldást takar, hiszen
mindössze 6 db, a helyszínen előregyártott konzol kialakításával sikerült
biztosítani azt, hogy ragasztott faszerkezetű főtartók, kereszttartók és
födémpanelek segítségével alakítsuk ki az új építményt. A sportpadló burkolatánál
a régi sportcsarnokban már több évtizeden keresztül jó tulajdonságú tarkett
sportburkolatot alkalmaztuk. Külön gondot fordítottunk a létesítmény energetikai
viszonyaira, és a megújuló energia használatára. A létesítményben kialakított tető
felülvilágítók egyúttal lehetőséget biztosítanak nyitott állapotban a szellőzés
lehetőségére is.