Közösségi WC és öltöző
A címben feltüntetett két új létesítmény a sporttelep egymástól távol eső területén
valósult meg, ami összekötötte őket, az két tényező. Egyrészt, hogy egyidőben
kellett, hogy megvalósuljanak, másrészt 1-1 hét állt rendelkezésre az érdemi
építési munka elvégzésére. A közösségi WC-vel kapcsolatban annak színvonalát,
illetve a mozgássérült követelmények kielégítését tartottuk fontosnak, az öltözők
építésénél pedig alapvetően a racionalitásra törekedtünk figyelemmel arra, hogy
többnyire az utánpótlás csapatok, vagyis gyerekek használják azokat.