Pályavilágítás

A létesítmények kapacitásának kihasználását jelentősen lehet növelni azzal, ha az
egyes pályák rendelkeznek világítással, amely egyrészt lehetőséget biztosít az
edzések egyenletesebb elosztására és nagyobb időtartamban való
megvalósítására, másrészt az MLSZ, mint szövetség mérkőzések rendezésével
kapcsolatos világított pálya követelményrendszerét is ki kell elégíteni. Valamennyi
pálya ma rendelkezik világítással, de különösen a centerpálya, ahol a bajnoki
mérkőzéseket kell rendezni, okozott komoly feladatot a megvilágítás megkívánt
fényerejének biztosításával. Ez egyrészt azt követelte, hogy a pályavilágítás
tartórendszerét 35 méter magas oszlopokkal kellett biztosítani úgy, hogy az
oszlopok karbantartási céllal biztonságosak legyenek, járhatóak és a lámpák
magasságában megfelelő munkafelület a vonatkozó biztonsági előírások
betartásával kialakíthatók legyenek. A pályavilágítással kapcsolatban
természetesen a sporttelep egészét érintően újra kellett tervezni az elektromos
betápláló rendszert, amit a világítás nagy energia igénye követel meg.